5.-6. Fejezet

 

Ötödik fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

Az előtte álló ház úgy nézett ki, mintha egy tündérmese lapjairól pottyant volna ki. A hatalmas, kétszintes, téglából épült Tudor korabeli házvolt, egy keleti és egy nyugati szárnnyal ellátva. Garner kiszállt a kocsiból, és azon tűnődött, hogy megfelelően néz-e ki. Odasétált az ajtóhoz, és becsengetett. Egy komornyik nyitott ajtót.

– Miben segíthetek, uram?

– Jó napot! A nevem GarnerSaunderland. Rousseau-ék vacsorára várnak.

– Igen, erre tessék, Mr. Saunderland.

Edmond közvetlenül mögötte érkezett, Ackley nélkül. Azon tűnődött, vajon ez Edmond otthona-e.

– Ő itt Jasper. Évek óta Brice-nak dolgozik.

Ez megválaszolta a kérdéseit. Ez Brice palotája volt.

– Az ebédlőben várják önöket, uram –mondta Jasper.

– Megérkezett már az ifjú Ives úrfi?

Jasper bólintott. –Igen, uram–mutatott az ebédlő felé.

A zaj és a beszélgetés az egész házban hallatszott.

– És mielőtt megkérdeznéd, igen, ez náluk normális. –Edmond kinyitotta az ajtót. Minden beszélgetés elhalt.

– Itt is van –mondta Brice, felugrott a helyéről, és odament hozzájuk, hogy üdvözölje őket. –Gyertek, üljetek mellém.

Brice odakísérte az asztalhoz. Ann Rousseau alacsony, molett, sötét hajú nő volt, ragyogó kék szemmel és ragályos mosollyal. –Anya, emlékszel GarnerSaunderlandre. Ő az új asszisztensem.

– Hát persze, hogy emlékszem rá –mondta Ann. –Többet láttam őt, mint téged, amikor eljött az idő, hogy meglátogassam Josephet az egyetemen. Isten hozott, Garner.

Garner átnyújtotta neki a magával hozott doboz csokoládét. –Joseph azt mondta, ezek a kedvencei.

Ann elfogadta a csokoládét. –Nagyon édes vagy. Köszönöm. –Átadta a dobozt Jaspernek, majd megölelte Garnert. Jasper elhagyta a szobát.

Ahhoz képest, hogy kis nő volt, hatalmas és erős volt a szorítása. Végül eleresztette Garnert, hogy a férfi fellélegezhessen. –Szép otthona van.

– Köszönöm, de ez Brice otthona. Nekem Long Islanden van egy házam. Csak Joseph megünneplése miatt jöttem ide.

Brice megcsókolta az anyja feje búbját. –Anya, ne viccelődj! Tudod, hogy az én otthonom a te otthonod is. Gyere, Garner. Hadd mutassalak be Ives-nek. –Egy fiatalember lépett előre. –Ő Ives–mondta Brice. –Edmond testvére.

A legfiatalabb Girard körülbelül 180 centi magas volt, és karcsú testalkatú. Szőkített haja volt, oliva bőrszíne és szexi barna szeme. Garner kezet nyújtott a fiatalabbik férfinak. – Szia! Nem is tudtam, hogy Edmondnak van egy öccse.

Ives keze szorosan illeszkedett a férfi kezébe. Elmosolyodott, felfedve az iker gödröcskéket. –Nem vagyok meglepve. Annyira különbözünk, mint az éjjel és a nappal.

Ives-nek New York-i akcentusa és meleg mosolya volt, akárcsak a bátyjának.

– Brice azzal dicsekedett, milyen hatékony asszisztense van – kacérkodott a szemével. Olyan hosszú szempillái voltak, mint Brice-nak.

– Engedd el a kedves ember kezét, Ives–mondta Edmond.

Ives elpirult.

Ó, Istenem, egy behódoló fél. Nem csoda, hogy Edmond nem beszélt róla.Garner nagyon megörült ennek.

Joseph is ott volt Terrence-szel. Joseph gyakorlatilag a férfi ölében ült. –Ives most végzett a főiskolán, akárcsak mi –mondta Joseph.

– Tényleg? –kérdezte Garner. –Mi volt a szakirányod?

– Problémák –válaszolt helyette Edmond.

Ives játékosan karon ütötte idősebb bátyját. – Nem is. Egy szépségipari főiskolán végeztem. Stílustanácsadó vagyok.

Ez más volt, gondolta Garner. –Nem követed a családi vállalkozás irányát?

Ives megrázta a fejét. –Valakinek meg kellett törnie a hagyományt.

– Ives saját szalont nyit –mondta Joseph. –Mondd el az összes barátodnak.

Ives a szemét forgatta Joseph-re. –Ne számíts kedvezményre. Még mindig emlékszem, hogyan vertél meg gyerekkoromban.

Garner kuncogott. Kedvelte Ives-t. Olyan volt, mint egy kis friss levegő a sok kékvérű között.

– A vacsorát mindjárt tálalják –mondta Ann. –Csak meg kell néznem, mi van az étellel– elhagyta az ebédlőt.

– Én is mindjárt jövök –mondta Brice, miután leültette Garnert. –Valamit meg kell néznem. –Néhány perc múlva visszatért, és leült a férfi mellé. Ann is visszatért, egy középkorú nő kíséretében, aki egy étellel megrakott tálalókocsit tolt. Garner az egész tortúrától kényelmetlenül érezte magát. A család egyik tagja sem tett semmit, ami miatt így érezte volna magát, csakhogy otthon sosem voltak ilyen díszes vacsorák, és biztosan nem volt senki, aki kiszolgálta volna őket. Vacsora után Bricekörbevezette a házban. Belülről is ugyanolyan lenyűgöző volt, mint kívülről. Több hálószobán is áthaladtak, mindegyikhez saját fürdőszoba tartózott. Két-három vendégfürdőszoba is volt a kétszintes házban.

– Ez az én szentélyem –mondta Brice, miközben bevezette Garnert egy nagy hálószobába.

Garner észrevette a nagy ablak melletti kis olvasósarkot és a klasszikusokkal teli könyvespolcot. A juharfa bútorok mellett két hatalmas szekrényt vett észre, valószínűleg tele öltönyökkel. A szobában Brice illata terjengett, amolyan fás, de férfias illat. És nem lehetett nem észrevenniBrice ágyának méretét sem. Hatalmas volt, valószínűleg egyedi készítésű és nagyon drága. A szobában nem voltak képek vagy személyes tárgyak, de mégis otthonos érzést keltett.

– Sok időt töltök itt, amikor itthon vagyok –mondta Brice. Odament, és átkarolta Garner derekát. –Látod, én sem különbözöm annyira tőled.

Garner eltávolodott tőle. –Honnan tudod, hogy mire gondoltam?

– A legtöbb ember kiakad, amikor megtudja, hogy gazdag vagyok –mondta Brice. –Nem könnyű barátokat szereznem, vagy találnom egy olyan különleges személyt, aki elfogad olyannak, aki vagyok, és nem azért, amim van.

– Kezdem megérteni –mondta Garner. –Sokféle oldalad van.Van a vicces Brice, aki szeret bulizni és szórakozni a barátaival, és van a komoly Brice, aki képes egy csomó gazdag fickóval hatalmi megbeszélést tartani, és ámulatba ejteni őket a termékeiddel kapcsolatos tudásoddal.

– Melyik tetszik? –kérdezte Brice.

– Amelyik most velem van –válaszolta Garner. –Az igazi éned, aki őszinte az érzéseivel kapcsolatban, és van egy sebezhető oldala.

Brice ismét közeledett hozzá, és átkarolta Garner derekát. Garner ezúttal nem mozdult el. Csak felemelte az állát, és várta, hogy Brice megcsókolja. Brice nem okozott neki csalódást.

Brice szakította meg először a csókot.

– Mi a helyzet Ives-szel?

– Teljesen flört mágus –mondta Brice. –És meleg.

– Azt hiszem, erre már rájöttem–mondta Garner. –Határozottan sok meleg van a családodban.

Brice felnevetett. –Gondolod?

Garner bólintott.

– Ives néhány évvel fiatalabb Joseph-nél, és régen bálványozta őt. De a családnak nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, Ives más.

– Mennyire más? –kérdezte meg Garner.

– Talán rosszul használtam a szót. Ives lázadó volt. Mindig bajba keveredett az iskolában, és sok kellemetlenséget és szívfájdalmat okozott a szüleinek. Még Edmondot is ő buktatta le a család előtt, de csak azután, hogy Ives-t felfüggesztették az iskolából, mert megcsókolt egy másik fiút. Elmondta a szüleinek, hogy látta Edmondot egy fiatalemberrel csókolózni, és ez kíváncsivá tette –Brice felnevetett. –Nem kellett volna belerángatnia Edmondot. Már jóval azelőtt tudtam, hogy Ives meleg, mielőtt ő tudta volna. Amikor a legtöbb gyerek teherautókkal játszott és sportolni járt, ő és Joseph teázott és fiúbandákról beszélgettek.

– Sok heteró srác szereti a fiúbandákat –mondta Garner.

– Ők is megcsókolják a képeiket, és arról álmodoznak, hogy randiznak velük? –kérdezte Brice.

– Hát, talán azt nem –mondta Garner. – De kedvelem őt. Valaki másra emlékeztet, akit otthonról ismerek.

– Én is –mondta Brice. –Tizenöt éves kora óta a stílustanácsadom.

– És Edmond mit gondol a testvéréről?

– Edmond halálosan szereti Ivest, és nagyon óvja őt. Csak féltékeny, hogy Ives több férfit kap meg, mint ő.

Garner kuncogott. –Ti aztán felháborítóak vagytok.

Brice is felnevetett. –Jobb, ha visszamegyünk, mielőtt a többiek gyanút fognak, hogy kihasznállak a hálószobámban.

Garner elfojtott egy kuncogást. –Ne kelts Ives-ben rossz benyomást rólam. Nagyon kedves családod van.

– Úgy gondolod? –kérdezte Brice, amikor elhagyták a szobát, és a lépcső felé indultak.

– Igen –felelte Garner. Talán nem is lesz olyan rossz egy milliárdosnak dolgozni.

 

****

 

Brice kivitte Garnert a kertekbe, miután Estelle, a szakácsnő felszolgálta a desszertet és a kávét. –Milyen volt Louisianában felnőni?

Garnerrel leültek egy padra egy vörös juharfa alatt.

– Rengeteg móka volt, amikor kicsi voltam –válaszolta Garner. –Akkoriban csak én és Augustine voltunk. Apám farmer volt, anyám pedig háziasszony, és igyekeztek normális életet biztosítani nekünk. Csak az ikrek születése után jöttem rá, hogy szegények vagyunk.

– Mi késztetett erre a felismerésre? –kérdezte Brice.

– Randall megbetegedett, és a szüleimnek nem volt biztosítása. Randall majdnem meghalt, mert a kórház, ahová vitték, nem volt hajlandó fogadni őket. A szüleim végül egészen New Orleansig vezettek egy jótékonysági kórházba, miközben a testvérem sírt és köhögött a hátsó ülésen.

– És az a kórház segített Randallnak?

Garner bólintott. –Súlyos tüdőgyulladása volt. Anyám azt hitte, azért volt, mert télen mindig hideg volt a házunk. Néha a szüleimnek nem volt elég pénze tüzelőre, ami azt jelentette, hogy nem tudtuk bekapcsolni a fűtést. Ezután kezdtem észrevenni, hogy a ruháink mennyire kopottabbak, mint a többi gyereké, akikkel együtt jártam iskolába. A szüleim próbálkoztak, de a mezőgazdaságból megkeresett pénz nagy részét a jelzáloghitelre költötték.

Brice megölelte Garnert. –Ez kemény lehetett neked.

– Igen, de sosem maradtunk éhesek. Apám vadászott és halászott, és finom zöldségeket termesztett.

– Nem volt más családtagod, akihez segítségért fordulhattak volna?–tette fel a kérdést Brice.

Garner megrázta a fejét. –Nem, és ha lett is volna, apám nem tette volna meg. Nagyon büszke ember volt, és azt hiszem, minden alkalommal, amikor élelmiszerjegyekkel kellett bevásárolnunk, az mindig egy kicsit többet tépett ki a büszkeségéből.

Brice felsóhajtott. –El sem tudom képzelni, milyen lehet, de örülök, hogy túlélted.

– Hála az idősebbik bátyámnak. Augustine rögtön a szüleink halála után kapott munkát, és sokat feladott azért, hogy tető legyen a fejünk felett. Ő segített nekem elvégezni az egyetemet, és most rajtam a sor, hogy segítsek az ikreknek.

– Egyszer szeretném megismerni a családod többi tagját is –mondta Brice. –Mindig is el akartam menni Louisianába és gumbót[1] enni. –Ez mosolyt csalt ki Garnerből.

– Egyszer majd csinálok neked – felállt.

– Tudod, hogy kell gumbót készíteni? –kérdezte Brice. Ő is felállt.

– Ez az egyik specialitásom –mondta Garner. –Otthon elvégeztem néhány főzőtanfolyamot arra az esetre, ha ez az asszisztensi dolog nem jönne össze.

– Bármikor szívesen főzhetsz nekem –mondta Brice, miközben visszasétáltak a ház felé.

– Estelle nem fog megharagudni? –kérdezte Garner.

– Nem... sőt, valószínűleg örülne a szünetnek.

A család többi tagja már megtalálta az utat a szórakoztatószobába. Darren és Timothy éppen biliárdoztak, míg a többiek beszélgetéssel és zenehallgatással voltak elfoglalva. Az anyja korán kimentette magát, és felment lefeküdni.

– Te szoktál biliárdozni? –kérdezte BriceGarnert.

– Egy kicsit –felelte.

Brice átnyújtott neki egy biliárddákót, miután Darren és Timothy befejezték a játékot. Felrakta a golyókat, és elkezdődött a játék. –Hazudtál –mondta Brice, miután Garner néhányszor elverte a seggét a játékban. –Te egy cápa vagy.

– Egy kisvárosban nem lehet mást csinálni, mint a barátokkal lógni, játszani és sportolni –vallotta be Garner. –Volt egy asztalunk az ifjúsági klubban, ahová én is jártam. Könnyű módja volt, hogy költőpénzt keressek.

– Pénzért játszottál? –kérdezte Brice.

Garner bólintott. –Csalódtál bennem?

– Nem csalódtam, hanem kiábrándultam –mondta Brice hamis homlokráncolással. Garner kuncogott.

– Évek óta nem játszottam –mondta Garner. –Köszönöm a lehetőséget, hogy újra játszhatok.

– Csókolózni fogtok? –kérdezte Edmond, félbeszakítva a beszélgetésüket.

– Nem –válaszolta Brice. –Legalábbis előttetek nem.

Az este véget ért, és Garner visszahajtott a lakására.

– Kedvelem –mondta IvesBrice-nak. –Nem olyan nyegle, mint a többi srác, akivel eddig randiztál, és földhözragadt.

– Igen, az –értett egyet Brice. –Azt hiszem, végre találtam valakit, akivel azonosulni tudok, és aki megért engem.– Az ajtó felé indult. –Azt hiszem, itt az ideje, hogy lefeküdjek. Reggel találkozunk. –Azzal felment a szobájába, hogy lezuhanyozzon és lefeküdjön aludni.

 

****

 

Volt egy üzenet Augustine-tól, amikor Garner hazaérkezése után belépett a hálószobájába. Garner megnyomta a piros gombot, hogy visszahallgassa.

– Szia, tesó, én vagyok az, Augustine. Csak azért hívlak, hogy megtudjam, hogy mennek a dolgok New Yorkban. Hívj fel, ha megkaptad az üzenetet.

Az üzenet véget ért, Garner felvette a telefont, és távolsági hívást kezdeményezett Monroe-ba. Megnyomta a kihangosító gombot, hogy egyszerre tudjon levetkőzni és beszélni. –Jól vagyok –mondta, miután Augustine felvette.

– Jó hallani felőled –mondta Augustine. –Milyen az új munka?

– Rengeteg gépelés –mondta Garner. –Brice mindig valamilyen megbeszélésen van, és mindig azt akarja, hogy ott legyek vele.

– Brice-nak hívod a főnöködet?

– Az ő döntése, nem az enyém –mondta Garner, miközben leült egy székre, hogy levegye a cipőjét és a zokniját. –Egy milliárdoshoz képest eléggé földhözragadt.

– Találtál már szeretőt?

– Vicces, hogy ezt kérdezed. Találkozgatok valakivel. –Augustine mindig cukkolta őt, amiért félénk.

– Örülök. Milyen?

– Kedves és nagylelkű, és persze jóképű.

– Nos, örülök, hogy nem egyedül ülsz a lakásodban. Megérdemled, hogy most egy kicsit szórakozz.

Garner elgondolkodott, hogy elmondja-e Augustinenak, hogy Brice-szal van. Vajon rosszul viselné, hogy az öccse a főnökével randizik?

– Találtál barátokat?

– Néhányat –válaszolta Garner. –Hallottál valamit az ikrekről?

– Igen, tegnap beszéltem Randallal, ma reggel pedig Richarddal. Mindketten kérdezősködtek rólad.

– Hamarosan felhívom őket –ígérte Garner. –Hogy vagy?

– Nagyjából ugyanúgy –válaszolta Augustine. –Azon gondolkodom, hogy New Orleansba költözöm.

– Micsoda? –kérdezte Garner. –Miért?

– Kaptam egy állásajánlatot –válaszolta Augustine.

Egész életükben Monroe-ban éltek. Ha Augustine elköltözne, nem lenne ott családja, akit meglátogathatna. –Tedd, amit jónak látsz –mondta Garner. Nem lehetett önző. Elvégre összecsomagolt és New Yorkba költözött. –Mit szól Arlene ahhoz, hogy odaköltözöl?

– Velem jönne –mondta Augustine. –Megkértem a kezét.

– Micsoda? –kérdezte Garner boldogan. –Mikor történt ez?

– Vasárnap –válaszolta Augustine. –Templom után tettem fel a kérdést.

– Valami nagy dolgot tervezel?

– Nem, csak az anyakönyvezetőhöz megyünk. Tudod, milyen Arlene. Nem szokott flancolni.

– De ez az ő esküvője –mondta Garner. –Egy gyönyörű ruhában, a család és a barátok körében kell végigsétálnia az oltárhoz.

– Próbáltam ezt elmondani neki, de azt mondta, nem. Azt mondta, hogy neki csak az kell, hogy hozzám jöjjön feleségül.

Garner kuncogott. –Ezzel nem tudok vitatkozni. Gratulálok! Tudasd velem a dátumot, és meglátom, le tudok-e repülni, hogy veled lehessek.

– Nem fogsz ilyesmit tenni –mondta Augustine. –Még csak most kezdted el azt a munkát, és nem kellene ilyen hamar szabadságot kivenned.

– Biztos vagyok benne, hogy Brice nem bánja.

– Miért hangzik úgy, mintha kedvelnéd ezt a fickót? –kérdezte Augustine.

A fenébe is, soha nem tudott semmit sem elrejteni Augustine elől. –Nagyon jó volt hozzám, mióta megérkeztem –mondta Brice. –Alig várom, hogy megismerd.

– Ne csinálj olyan ostobaságot, mint például beleszeretni a főnöködbe –figyelmeztette Augustine. –Rosszul is elsülhet.

– Ezt nem fogom elfelejteni –mondta Garner. –Jobb, ha megyek. Hosszú napom volt.

– Majd hívlak, ha kitűztünk egy időpontot –mondta Augustine. –Próbálj meg nem túl sokat dolgozni.

– Te is –mondta Garner. –Viszlát. –Lenyomta a gombot a telefonon, hogy megszakítsa a hívást, és kikapcsolja a hangszórót. Sóhajtott egyet. Már túl késő volt. Már nagyon erős érzelmeket táplált Brice iránt.

---

[1]Gumbo: az Egyesült Államokban, Louisiana államban népszerű leves, amely az állam hivatalos nemzeti étele.A gumbo elsősorban egy erősen ízesített alapléből, húsból vagy kagylóból, sűrítőanyagból, zellerből, paprikából és hagymából áll.

Hatodik fejezet

 

Fordította: Aemitt

 

Ives hétfőn öltönyben érkezett az irodába, és a saját irodája helyett Garner irodájába igyekezett. Edmond kiszúrta, amikor kiszállt a liftből. Az utolsó dollárjába is lefogadta volna, hogy a kis kötekedő az unokatestvére asszisztensére gerjedt.

– Tudod, hosszasan el kellene beszélgetned a tesómmal a férfi adminisztratív asszisztensek becserkészésének rossz hatásáról–mondta Edmond, amikor belépett Brice irodájába.

– Miről beszélsz? –kérdezte Brice, miközben az asztalán lévő jelentéshalmon dolgozott.

– Ives most érkezett meg, és Garnert látogatja meg.

– Valószínűleg csak beugrott köszönni, mielőtt hozzád jött volna–válaszolt Brice. Nem is igazán emelte fel a fejét, hogy beszéljen vele.

Edmond belépett az irodába, és leült. –Szóval tudtad, hogy bejön?

Bricemegrázta a fejét. –Nem, de ő családtag, és időnként beugrik.

Ives ezt a pillanatot választotta, hogy bedugja a fejét az ajtón. –Hé, nem baj, ha Garner eljön velem ebédelni?

– Garner felnőtt ember, és nincs szüksége az engedélyemre –mondta Brice, még mindig nem nézett fel a papírdombról. –Viselkedj, és ne zavarj.

– Nem fogok –mondta Ives. Újra eltűnt az ajtóban.

Edmond megvárta, amíg látta, hogy Garner és Ives elmennek az ajtó előtt, mielőtt hozzászólt volna. –Szerinted bölcs dolog, hogy a nagyon vonzó, meleg unokatestvéredet a nagyon vonzó, meleg személyi asszisztenseddel engeded ebédelni?

Brice végre feléje nézett. –Mit akarsz ezzel mondani?

– Azt próbálom mondani, hogy Ives talán érdeklődik Garner iránt, mint szerető. Nem láttad, ahogy a múltkor egész vacsora alatt Garnert figyelte?

– Nem –mondta Brice. –Hát, talán. De Ives tudja, hogy engem Garner érdekel. Nem próbálkozik semmivel.

– Öltönyt viselt –mondta Edmond.

– Kicsoda? –értetlenkedett Brice.

– Ives. Mikor láttad őt utoljára öltönyben?

– Tényleg van neki pár–mondta Brice. –Kapott tőlem egy újat karácsonyra.

Edmond megrázta a fejét. –Nem tudom. Ha valakire ráveti magát, akkor tudod, hogy vadul utána megy. Valahogy úgy, mint te.

Brice kuncogott. –Garner felelősségteljes fickó, és nem fogja bátorítani Ivest.

Edmond feladta. –Oké, ha te nem aggódsz, akkor gondolom, nekem sem kéne.

– Ives öltönyt viselt, mi? –kérdezte Brice.

Edmond elmosolyodott. Csak egy kis időbe telt, mire Brice fejében ez rögzült. –Igen. És aranyos volt, mint egy mini én.

Brice levette a szemüvegét, és félrelökte a papírköteget. –Nem mondták véletlenül, hogy hol fognak ebédelni?

Edmond megrázta a fejét. –Attól tartok, nem.

– A francba –mondta Brice. –Talán aggódnom kellene.

 

****

 

– Sokat láttál New Yorkból, mióta megérkeztél? –kérdezte IvesGarnert, miközben egy étteremben ültek és ebédeltek.

– Nem sokat –válaszolta Garner. –Csak néhány dolgot az irodától a lakásomig tartó úton.

– Úgy érted, hogy nem mentél el az EmpireState Buildinghez, vagy nem láttad a Szabadságszobrot?

– Attól tartok, még nem –mondta Garner. –Általában késő van már, amikor végzek a munkával.

– Mit csinálsz a hétvégén?

– Mosok.

– Szeretnéd, ha körbevezetnélek? –kérdezte Ives. –Turistáskodhatnánk egyet.

– Szeretném –mondta Garner. –De előbb az unokatestvéreddel kell egyeztetnem.

– Miért? –kérdezte Ives.

Akármilyen aranyos is volt, Garner tudta, mire akar Ives kilyukadni. –Mert lehet, hogy van valami munkája számomra, és mert ez a helyes dolog.

– Biztos vagyok benne, hogy nem lesz ellenvetése –mondta Ives.

– Megkérdezem, amikor visszatérek a munkába, és ha azt mondja, hogy rendben van, akkor megtisztelne, ha te lennél az idegenvezetőm.

Ives egy kicsit felderült. –Nem éltél addig, amíg nem ettél egy szelet New York-i stílusú pizzát, vagy nem jártál Koreantown-ban.

– Miért nem követted a bátyádat az üzleti pályán? –kérdezte Garner.

– Mert az olyan unalmas –mondta Ives. –Mindig is érdekelt a haj és a smink. Egyszer majd a sztárok fodrásza akarok lenni.

– Ehhez nem kellene Kaliforniába költöznöd?

Ives megrázta a fejét. –Nem, itt New Yorkban rengeteg filmsztár él. De tudod, mire gondolok. Szeretem csinálni, amit csinálok, és nem akartam nyomorultul egy irodában ragadni.

– Edmond és Brice nagyra tartanak téged –mondta Garner.

– Csak azért imádkoznak, hogy ne valami gazdag fickó játékszerévé váljak.

Garner majdnem megfulladt a pastrami szendvicsétől.

– Jól vagy? –kérdezte Ives.

Garner felemelte a kólás poharát, hogy leöblítse az ételt. –Igen, csak megleptél.

– Meleg vagy, ugye?

Garner bólintott. –Igen.

– Akkor bizonyára megérted, amit mondok. Edmond majdnem meghalt, amikor comingoutoltam. Nem tudom, miért lepte meg ez őt. Néhányszor rajtakapott, amikor gyerekkoromban anyám sminkjével játszadoztam.

– Biztos vagyok benne, hogy csak a biztonságodért aggódik. Sok furcsa ember van a világon, aki bántani akar minket, csak azért, mert a pasikat szeretjük.

– Téged is zaklattak, amikor fiatalabb voltál? Mármint amikor valaki rájött, hogy meleg vagy?

Garner megrázta a fejét. –Senki sem jött rá. Nagyjából titokban tartottam, amíg le nem érettségiztem. Fiatalabb testvéreim voltak, akik miatt aggódnom kellett. Nem akartam, hogy visszaüssön, ha érted, mire gondolok.

– A családod nem tudott róla? –kérdezte Ives, miközben visszatért a szendvicse evéséhez.

– Ó, tudták, de mi egy kisvárosból jöttünk, elavult ideákkal. Ez olyasmi volt, amiről soha nem beszéltek az otthonon kívül.

– A középiskolában nagyon jól éreztem magam –mondta Ives.

– Ott volt az első pasid? –kérdezteGarner.

– Olyasmi –válaszolta Ives. –Focista volt. –A könyökére támaszkodott, és csillogó tekintettel nézett. –Képzeld, szőke, 180 centi magas, 90 kiló izom.

– El tudom képzelni –mondta Garner.

– És mi a helyzet veled? Ki volt az első?

– Az unokatestvéred –válaszolta Garner.

Ives döbbenten nézett. –Nem, ez csak valami vicc lehet.

– Attól tartok, nem –mondta Garner.

– És ő tudja?

Garner megrázta a fejét. –És kérlek, ne mond el neki.

– Miért ne?–kérdezte Ives.

– Mert kínos lenne. Azt akartam, hogy az első alkalom különleges legyen, tudod, valakivel, akit szeretek.

– Szerelmes vagy Brice-ba?

Garner látta, ahogy Ives arcán megjelenik a csalódottság. –Nem egészen. Csodálom őt, de azt hiszem, túl korai szerelemnek nevezni.

– Akkor miért tetted?

Garner megvonta a vállát. –Azt hiszem, elragadott a pillanat. Az unokatestvéred nagyon vonzó férfi, és nehéz neki ellenállni. Különben is, ő a főnököm, és nem akarom, hogy azt higgye, csak azért feküdtem le vele.

– Tudom, hogy kedvel téged –mondta Ives. –A múltkor egész vacsora alatt végig az arcán volt ez a széles, bolondos mosoly.

– Még mindig nem értem, miért akar olyasvalakivel lenni, mint én? Semmit sem tudok neki nyújtani.

– Jobb lenne, ha szegény lenne? –kérdezte Ives.

Fiatalember létére nagyon éleslátó volt. –Nem... úgy értem, talán. Művelt és kifinomult, és a világ bármelyik pasiját megkaphatja.

– Igaz –mondta Ives. –De te vagy az első, akit hazahozott vacsorára és a családdal való találkozóra. Brice számára ez óriási lépés volt. Melegnek lenni neki sem volt könnyű. Sokan voltak, akik eleinte nem akartak vele üzletelni, de végül megbarátkoztak vele. Nem dicsekszem, de az unokatestvérem egy pénzügyi zseni. Ő feljuttatta a küszködő cégünket a csúcsra. Mi, többiek csak jöttünk, hogy végigkísérjük az egész útját.

Garner folytatta a szendvicsevést. Talán Ivesnek igaza volt. Talán a semmi miatt aggódott. Brice nem volt a közelben, amikor Garner visszatért az ebédről, de Garner beleegyezett, hogy hétvégén Ivesszel elmenjenek városnézésre. Jó volt végre egy másik barátot szerezni, még akkor is, ha a srác sokkal fiatalabb és sokkal okosabb volt. Garner csak később, aznap este tudta meg, hogy Brice és Edmond elmentek a városba egy üzleti megbeszélésre, és csak hétfőn jönnek vissza. A hétvégén majd vigyáz Ivesre, és hétfőn mindent elmond Bricenak.